A tanulás legnagyobb segítője
Akármennyire is hihetetlen, a tanulás egyik legnagyobb segítője az alvás.

Amikor alszunk, az alvás REM fázisában (szemmozgással járó, közepes mélységű alvás) agyunk feldolgozza az adott napon befogadott információkat.

Kutatásokkal kimutatták, hogy megfelelő mennyiségű, zavartalan alvást követően, az előző nap megtanult ismereteket 25%-al eredményesebben vagyunk képesek felidézni, mint a tanulás napján.
Az alvás közben lezajló ismeretfeldolgozási folyamatot tudáskonszolidációnak nevezték el.
A vizsgálat azt is kimutatta, hogy ha elmarad az alvás REM fázisa, akkor elmarad a tudáskonszolidáció.
25%, nem nagy dolog, gondolnánk, de az a helyzet, hogy ha figyelembe vesszük az emberi tanulás sajátosságait, akkor bizony kiemelkedően fontossá válik a tudáskonszolidáció.
A tudás felépítéséhez, stabilizálásához, a tartós megjegyzés és az aktív alkalmazhatóság állapotába való eljuttatásához többszöri ismétlésre és gyakorlásra van szükség.
Gondolj csak bele, ha három alkalommal foglalkozol a tananyag feldolgozásával, ismétlésével, gyakorlásával, majd pedig három alkalommal alszol rá, akkor a tudáskonszolidáció már 3×25%-ban járul hozzá a tudásod felépítéséhez.
És ez az a pont, ahol igencsak hatékonnyá válik a tanulás.
A legtöbben csak egyszer (első találkozás az ismeretanyaggal), esetleg kétszer (+ egy ismétlés) foglalkoznak egy adott tananyaggal. Megelégszenek azzal, hogy megértsék azt. Azt gondolják, hogy ez már elég ahhoz, hogy tartósan megjegyezzék az anyagot.
Azt hiszik, hogy a megértés elegendő lesz ahhoz, hogy majd a gyakorlatban is képesek legyenek segítség nélkül használni a „megszerzett” tudást.
Csakhogy ez a tudás még nem stabil. Nem kigyakorlott és messze nem történt meg a tartós bevésése sem.
Még nem kerültek a felszínre az ismeret-elemek közt meglévő logikai kapcsolatok, nem kristályosodtak ki az alapos tudáshoz szükséges összefüggések.
Ez a tudás még csak valamiféle gyenge kezdemény. Ideig, óráig valahogy felidézhető, de nagyon messze van attól a tudástól, amire valójában vágysz.
Hogy jó hírrel is szolgáljak, elmondom, hogy nem erőlködésre van szükség.
Hiába erőlteted, nem tudod felülírni a tanulás biológiai törvényszerűségeit.
Csupán annyit kell tenned, hogy időről időre ismételsz. Ha megoldható, gyakorolsz. Gyakorlod az ismeretek alkalmazását.
Így különösen nagy erőlködés nélkül megtörténik az, amit szeretnél.
Kiépül a használható, működő tudás.
Megfelelő alvás nélkül nagy bajban vagy!
Megfelelő alvás nélkül elmarad a tudáskonszolidáció.
Ha kritikusan keveset alszol, akkor nemcsak a tudásépítés előbb említett fantasztikus funkciójáról mondasz le, de egyéb negatív következményekkel is számolhatsz.
Csökken a koncentrációd. Erőteljesen romlanak az agyi képességeid.
Minél kevesebbet alszol, minél fáradtabb leszel, annál kevéssé leszel alkalmas tanulásra.
A többi, az életedet negatívan befolyásoló hatásról most nem beszélek, de tudnod kell, hogy vannak. Az alvás létfontosságú tevékenység.
Ki ne álmodott volna arról, hogy milyen jó lenne, ha sohasem álmosodnánk el és a nap 24 órájából 24-et használhatnánk az élet különféle élvezetes dolgaira?
Nos, ez nem lehetséges. Az emberi agy nem így működik.
Ha nem veszed figyelembe ezt, azzal csak a saját helyzeteden és a saját teljesítményeden rontasz.
Ha nem vagy tisztában a fent leírtakkal és nem figyelsz az alvásodra, azzal borzasztóan rosszat teszel magadnak.
Nem csak az alvás hossza számít. Az alvás egy összetett agyi tevékenység, amely ciklusokra bontható. Az első mély alvási ciklust követően következik az alvás REM fázisa, majd ismét mély alvás és ismét REM szakasz, …
Minél többet tanultál aznap, annál aktívabb a REM fázis. Ha nincs lehetőség, vagy idő megfelelő számú mély és REM alvásra, akkor elmarad a tudáskonszolidáció.
Ha az alvászavar tartósan fennáll, akkor pszichés betegségek alakulnak ki. Csökken és tervezhetetlenné válik az ember szellemi teljesítménye.
Fontos tudni ezt!
Ha tanulnod kell, vagy tanulni szeretnél, akkor gondolj az itt leírtakra és biztosítsd magadnak a megfelelő minőségű és mennyiségű alvást!
Üdvözlettel: Török József
A tanulás (tudásépítés) legnagyobb akadályai
E-cikk megírása előtt egy középiskolai tanár ismerősömmel azon morfondíroztunk, hogy mi lesz a mai fiatalokkal.
Az általános, majd a középiskolában egyre többekre igaz, hogy nem aktivizálják különösképpen magukat, már ami a tanulást illeti.
Ennek okaiba most ne menjünk bele. Rövidtávon sokkal érdekesebb kérdés, hogy mi lesz ezekkel a diákokkal?
És mi lesz azokkal a felnőttekkel, akik régóta nem tanultak? Azt is mondhatnám, hogy elszoktak a tanulástól. Ismereteik egy előző világ igényeinek kielégítésére megfelelők. A mai világban már erősen alulképzettnek számítanak.
Sem sok pénzük, sem sok idejük nincs arra, hogy átképezzék magukat, magyarra fordítva, felzárkózzanak.
Egyébként is, egyre kevesebb idő jut a tanulásra.
Ha még utazni is kell ahhoz, hogy részt vegyünk az oktatáson, akkor a rendelkezésre álló idő jelentős részét tanulás helyett utazással fogjuk eltölteni.
Kifizetjük a terembérletet, az oktató személyes idejét, stb.
Kinek van ma ideje és pénze két, három éves, vagy akár fél-egy éves továbbképzésekre járni?
Ha mégis, akkor miként fogod bepótolni azokat az órákat, amelyekre nem tudsz elmenni?
A magam részéről óriási lehetőségnek tartom az oktató videók segítségével történő tanulást.
Nem is elsősorban az ára, vagy az idő és helyfüggetlensége miatt, sokkal inkább azért, mert ha jól használod, az oktatóvideók segítségével valóban megszerezheted az áhított tudást.
A tanulás nem azonos az ismeretszerzéssel! A tanulás a tudás, pontosabban a működő, használható tudás felépítése.
Ha elmész egy tanfolyamra, az ott szerzett ismeretek el sem jutnak a tartós megjegyzés állapotába.
Ahhoz, hogy tartósan megjegyezd az eléd tárt ismereteket, jegyzetelned kellene, mégpedig jól.
A jegyzetből és a nem létező tankönyvből több alkalommal ismételned kell.
A tudásépítés legfontosabb fázisában pedig használnod, alkalmaznod kellene a megjegyzett ismereteket.
A számítástechnikai ismeretek jelentős részében még rosszabb a helyzet. Addig, amíg a tanfolyamon vagy, minden szép rózsaszín. Érted és úgy érzed, hogy másnap is meg tudnád csinálni a tanfolyami gyakorlatokat. Aztán eltelik egy hét, majd egy hónap, és a tanfolyamon eléd tárt ismeretek úgy foszlanak szét, olyan gyorsan illannak el a fejedből, hogy el sem hiszed.
Ekkor érzed úgy, hogy már öreg vagy, nem neked való a tanulás.
Pedig abszolút nem erről van szó.
Tudod, mi a különbség a fiatal, tanuló korú ember és az idősebb ember tanulása között?
Két alapvető különbséget látok:
- Az idős ember elszokott a tanulástól. Sport nyelven fogalmazva, edzetlen. Ebből fakadóan, természetesen kicsi az önbizalma és sokkal gyorsabban fárad, mint a fiatal, tanuláshoz szokott diák.
- Az idős, tanulástól elszokott ember lassabban tanul, mint a tanulásban edzett fiatal.
Ha nincs szervi problémád (például Alzheimer kór), akkor állítom, hogy néhány hónap alatt rengeteget javíthatsz a tanulásod sebességén, és a teherbírásodon is. Ahogy jönnek a sikerek, az önbizalmad is visszatér. Tapasztalatból mondom, sok középkorú és idős embert tanítottam számítógép kezelésre. A sikeresség pedig igencsak kellemes érzés.
A hatékony tanulás legfontosabb fűtőeleme a siker, az eredmény.
Azon emberek 90%-a, aki nem képzi magát, azért marad távol a tanulástól, mert annakidején, amikor még iskolába járt, nem volt sikeres a tanulásban. Nyűgnek érezte a tanulást. Szükséges rossznak, ami unalmas, keserves és eredménytelen.
Számukra írom nagybetűkkel, hogy A TANULÁS, AKÁMENNYIRE IS HIHETETLEN, AZ ÖRÖMSZERZÉS ÉS AZ ÖNBIZALOMÉPÍTÉS LEGEGYSZERŰBB MÓDJA!
És még a munkavállalói esélyeidet is drasztikusan javítja.
Az említett, „tanulásban sikertelen” emberek mindegyike beszámol egy, vagy több tantárgyról, amellyel nem voltak problémái, amelyben jó, sikeres volt. Ez bizonyíték arra, hogy képes vagy eredményes tanulásra, csak még nem tanultad meg azt, hogy miként lehetsz sikeres olyan témák tanulása során is, amelyek nem a kedvenceid.
Az életben sok olyan ismeretre szükséged van, amely alapvetően nem sorolható a kedvenceid közé .
Ez a kedvenc dolog pedig nem olyan súlyos kérdés. A tananyaggal szemben tapasztalt ellenérzés drasztikusan oldódik akkor, amikor elkezdesz sikereket elérni az adott területen.
Az iskolának sikeres emberré kellene nevelnie.
Azt kellene megtanítania, hogy miként oldhatsz meg sikeresen olyan feladatokat, amelyek meghaladják a jelenlegi képességeidet. Meg kellene tanítaniuk TANULNI, megszervezni a hatékony tanulás lépéseit és betartani azokat. Meg kellene tanítania azt, hogy célt tűzöl ki magad elé, és eléred azt. Jutalmazod magad és újabb célt tűzöl magad elé.
A sikeres ember receptje a következő:
Cél, motiváció, lelki erő, okos-, hatékony módszerek, hatékony segítségkeresés, kitartó munka, a siker megélése.
Elmúlt már az a világ, ahol hosszú távon meg lehet élni abból, amit az iskolában tanultál.
Folyamatos egyéni tanulásra, továbbképzésre és új ismeretek befogadására van szükség.
És itt jön az oktató videó, amely nem időhöz és helyhez kötött. Akkor és ott tanulsz, ahol éppen időd van rá. Az online videók megtekintéséhez Internet hozzáférésre van szükség. Az online videót nem tudod a könyvespolcra tenni, cserébe azonban még kedvezőbb díjra számíthatsz.
A lényeg, meg úgyis az, hogy megtanuld a benne foglaltakat!
Hiába van tömve a könyvespolcod oktató videókkal, ha a bennük foglalt tudás nem a fejedben van, akkor nem mész vele semmire.
A tanulás legfontosabb akadálya az, hogy a tanuló túl kevés alkalommal, esetleg túl elvont formában találkozik az ismeretanyaggal. No, meg az, hogy az ismeretanyag nincs elég erős hatással rá.
Biztosan tapasztaltad már, hogy a megrázó, vagy a nagyon örömteli dolgok azonnal, egy életre bevésődnek az elmédbe.
A tartós megjegyzést, vagyis az információ tartós memóriába vésését nagyon segíti az információ erőteljes érzelmi hatása, annak személyes értéke.
A motiváció sem tesz mást, mint felértékeli a számodra hasznos információt.
Szokták mondani, hogy motiváció nélkül nincs tanulás. Nos, igen. Mi a fenének jegyezne meg az elménk számára lényegtelen és érdektelen dolgokat?
Az elménk egyenesen kizárja azokat az információkat, amelyeket nem ítél fontosnak.
Ez azonban nem előre elhatározott, tudatos értékítélet.
Sokkal inkább tudat alatti szelekcióról van szó, amely átjárhatatlan gátat emel az ingerküszöb alatti információk elé.
Ha hatékonyan és eredményesen akarsz tanulni, akkor fel kell keltened magadban a kíváncsiságot a tananyag iránt. Ebben sokat segíthet egy jól elkészített oktató videó.
A tömör, jól érthető, majd jól utánozható folyamatok oktatóvideós bemutatása nagyon eredményes tanulást tesz lehetővé. Feltéve, hogy nem elégszel meg azzal, hogy érted, amit láttál. Csináld meg önállóan azt, amit az oktató videóban mutattak neked. Ne csak egyszer, hanem többször is.
Az első ismétlést másnap (tudáskonszolidáció), a másodikat néhány nap múlva, a harmadikat egy-két hét elteltével végezd el.
Az ismeretanyaggal való többszöri, időben eltolt találkozás, a gyakorlatok ismételt elvégzése azzal a következménnyel jár, hogy azok az információk is áttörik a hosszú távú memória falkerítését, amelyek az első találkozás során csak a rövid távú memóriádig jutottak.
Az ismeretek gyakorlati alkalmazása során felépül a működő, gyakorlatban alkalmazható tudás. Kikristályosodnak az ismeret elemek között megbúvó összefüggések.
Ahogy lecsillapodik az új információ keltette zaj, úgy tűnnek elő, kerülnek a felszínre olyan részletek, amelyeket addig észre sem vettél.
Ez a tanulás haladó fázisa. Ekkor már információ vadásszá válsz. Az elméd „előkészített tárolási hellyel” várja azokat az új információkat, amelyek kiegészítik, pontosítják, új nézőpontba helyezik a tanultakat.
Ezért is fontos a tananyag ismételt feldolgozása. Az emberi elme képtelen az első találkozás során minden részletet megragadni. Csak azok az információk kerülnek a megértésed közelébe, amelyek illeszkednek az addigi ismereteidhez és felkeltik a figyelmedet. Amelyeknek „előkészített tárolási helye van”. Nyilván nem fizikai helyre gondolok. Sokkal inkább egy összefüggésre, illesztési lehetőségre, amely kapcsolatot jelent a meglévő és az új ismeret között.
A tanulás az egyik legösszetettebb emberi tevékenység.
Sok minden befolyásolja annak hatékonyságát.
Ha megtanulod és alkalmazod a célra vezető tanulási módszereket, ha képessé válsz a tanulás idejére irányítani a figyelmedet, növelni a motivációdat, akkor a tanulás érdekes és élvezetes játékká válik.
Volt már úgy, hogy alig tudtad lerakni a könyvet, alig tudtad befejezni a tanulást? Csak a fáradtság vett rá arra, hogy befejezd?
Ha igen, akkor tudod, hogy miről beszélek.
Ennél is van azonban több. Kívánom neked, hogy sokszor átélhesd azt az érzést, amikor a megtanult ismereteket sikeresen alkalmazod.
Amikor az addig órák alatt elvégzett feladatokat percek alatt megoldod, csak azért, mert rutinos vagy és korszerűbb módszert alkalmazol.
Az igazi jutalom az eredményesség és a sikeresség, amit a munkaerőpiac egyre bőségesebben honorál.
Ha pedig nem azt teszi, akkor nem veled van a probléma. Akkor itt az ideje, hogy még szorgalmasabban tanulj és keress magadnak egy másik munkahelyet, ahol megfelelően értékelik a teljesítményedet.
Érdekes jövő elé nézünk. Sokakra esélytelenség, kilátástalanság vár.
Csak rajtad múlik, hogy ebbe a társaságba akarsz-e tartozni, vagy jegyet váltasz a sikeres táborba induló buszra. A buszt úgy hívják, hogy tanulás!
Üdvözlettel: Török József
Elérhető a Windows 7 gyorstalpaló című videó tréningünk
A Windows 7-re való áttérés nem túl bonyolult feladat. Felkészülés nélkül azonban rejtve marad az a sok remek lehetőség, amitől a Windows 7 felhasználói szempontból is sokkal jobb operációs rendszer, mint az elődjei.
Olyan ez, mint a segédmotoros kerékpár esete. Azt is lehet lábbal hajtani, de micsoda különbség, amikor bekapcsolod a segédmotort!…

Azt szokták mondani, hogy „a legtöbb eszköz annyit ér, amennyit ki tudunk használni belőle”.
Igaz ez a Windows-ra is.
Nem érdemes megspórolni a tanulást!
Felkészülés, tanulás nélkül lemaradunk a lényegről. A hatékonyságról, a könnyedségről.
Nézz bele az ingyenesen hozzáférhető leckékbe és vágj bele a tanulásba!
Élvezni fogod!

1. Bevezető (1 perc 51 mp)
Miről szól ez a tananyag? Az operációs rendszer fogalma. Az OS szolgáltatásai.
2. A Windows 7 munkaképernyője (3 perc 28 mp)
A Windows asztal bemutatása. A háttérkép beállítása. Mi is az a program? A munkaablakok típusai. A Windows ablak részei.
3. A Windows tálcája és a start menü (4 perc 28 mp)
Programindító ikonok. Windows gomb, start menü, minden program. Programindítás, bezárás. Az asztali keresőszolgáltatás alkalmazása. (keress hatékonyan) Tippek, trükkök.
…
…
…
18. Más, más Windows háttérkép beállítása két monitorhoz (4 perc 33 mp)
Háttérkép elkészítése a kétmonitoros asztalhoz. A háttérkép beálítása.
További információ az alábbi oldalon található:
http://www.konnyentanulas.hu/tananyagaink/windows-7-gyorstalpalo/
Elérhető a bizalmas fájlok egyedi titkosítása című tananyagunk!
Egy lényeges problémától szeretném megszabadítani Önt.
Az elmúlt évben több emberrel beszéltem, aki kellemetlen, némelyikük egészen kritikus szituációba került azért, mert bizalmas, esetenként titkos céges dokumentumaik szivárogtak illetéktelen kezekbe.

- Egyik partnerünk mesélte, hogy azért vesztettek el egy komoly, sok tízmilliós munkát, mert a konkurencia megszerezte az ajánlatukat. Egy olyan kollégájuktól, aki már régóta tervezgette, hogy odébbáll.

- Egy ügyfelünk csodálkozva tapasztalta, hogy a konkurencia elhalászta előle az egyik legfontosabb partnerét. Később kiderült, hogy a partner egyik alkalmazottja eljuttatta az ő szerződéshosszabbítási ajánlatát a konkurenciához. Ha a szerződést titkosított formában tárolták volna, ez nem történhetett volna meg.

- Egyik ügyvezető kolléga úgy járt, hogy az egyik dolgozó kezébe került a kollégák fizetési listája. Mondanom sem kell, igen kellemetlen következményei voltak.

- Említhetem azt az esetet is, amikor egy cég titkos termékfejlesztési dokumentumai jutottak el a konkurenciához. Egy olyan dolgozó juttatta oda, akinek hozzáférnie sem lett volna szabad az említett anyagokhoz. A cégvezető az hitte, hogy a szerveren biztonságban vannak a bizalmas fájljai.

- Az egyik partnerünk dolgozójától ellopták a laptopját. Rajta olyan céges anyagokkal, amelyek a cég jövőjét határozták meg. Hónapokig reszkettek, hogy vajon kikhez kerülnek ezek az anyagok?

- Az egyik ügyfelem elvesztette a pendrive-ját, amin egy bizalmas tárgyalás hangfelvételét is tárolta. Hónapokig törte a frász, hogy vajon ki találta meg, és mit kezd vele?

- Egy vállalkozó ismerősöm panaszkodott, hogy az egyik dolgozója mielőtt távozott a cégtől összeszedte a komplett ügyfélnyilvántartást, a partnerekkel megkötött szerződéseket és a cég piaci terjeszkedésre összeállított terveit. Történetesen a kolléga a cég rendszergazdájaként dolgozott, így nem volt nehéz dolga. A dologra akkor derült fény, amikor az egyik konkurense megszólalásig hasonló szerződési ajánlatot adott a cég egyik partnerének. Még a láblécben szereplő fehér betűs (láthatatlan) bejegyzést sem törölték a Word dokumentumból.

- Az egyik ismerősömnek majdnem ráment a házassága arra, hogy a számítógépén tárolt „bizalmas” fotókat. A feleségéről készített diszkrét fotókat, mondván, milyen jó lesz majd öreg korukban visszaemlékezni a múló szépségre. A fotókat jó mélyen eldugott mappában tárolta, ám valahogy mégis ráakadt a cég rendszergazdája, aki poénból elküldte néhányat az egyik ismerősének. Az egy másiknak… Néhány hónap múlva eljutott az asszonykához is, aki kérdőre vonta a férjét. Nem is mesélem tovább.

Az említett esetek mindegyike megelőzhető lett volna, ha a cégvezető titkosított formában tárolta volna a bizalmas anyagait.
Tudom, a legtöbb cégvezető nem informatikus. Nincs birtokában annak a tudásnak, felkészültségnek, amellyel képes volna egyszerűen megoldani ezt a problémát.
A felkészületlen cégvezetők olyan megoldásokra hagyatkoznak, amelyről kis utánajárással hamar kideríthetnék, hogy nem is nyújtanak megfelelő megoldást a problémára. (Jelszóvédett tömörítés, stb.)
Nem jó megoldás az, amikor fájlok százait, teljes mappákat, mappa struktúrákat tárolunk egy a merevlemezen erre a célra kialakított titkosított területen!

Ha ugyanis megsérül a titkosított konténerfájl, elveszítjük az összes benne tárolt dokumentumot! Ugyan a mai merevlemezek elég megbízhatóak, kicsi a fájlsérülés esélye. Ugyanakkor, ha egyedileg titkosítjuk a bizalmas fájljainkat, akkor fájlsérülés esetén csak egy fájlt veszítünk el, nem pedig az összeset.
Kérem, engedje meg, hogy minden további kötelezettség nélkül ajándékba adjak önnek három értékes videót!
Ezek megtekintésével képet kaphat a problémáról és arról, hogy mi lenne a könnyen, életszerűen alkalmazható, helyes megoldás.A videókat a következő linkek segítségével érheti el:
1. Bevezető (1 perc 26 mp)
2. A fájlok jelszavas védelme nem elég! (46 mp)
3. Mire jó a fájltitkosítás? (5 perc 44 mp)
Kérem, gondolja át, hogy önnél, vagy a cégénél tárolnak-e olyan dokumentumokat, amelyek bizalmasak, esetleg üzleti titoknak minősülhetnek.
Ha érdekli, olyan megoldást javaslok, amely nem bonyolítja az életét. Könnyen, gyorsan megtanulható, egészen egyszerűen beilleszthető a napi rutinba.
A titkosított fájlokkal ugyanúgy dolgozhat, mintha azok nem volnának titkosítva. Nem kell minden egyes fájl megnyitásakor visszafejtéssel, jelszóval bíbelődnie!
További információ az alábbi oldalon található:
http://www.konnyentanulashu/fajlok-egyedi-titkositasa
Baráti üdvözlettel: Török József ügyvezető igazgató, Könnyentanulás.hu Kft












